A képviselő asszony képes beszámolója alatt kialakult némi vita arról, hogy Csöbör Katalin mennyire jól, vagy éppen nem jól képviselte az elmúlt években a térséget. A két tábor nem értett egyet.
Június elején már beszámoltunk arról, hogy a kínai Huashou csoporthoz tartozó Halms 80 milliárd forintból hozza létre európai központját Miskolcon. Tíz éven belül ezer embert foglalkoztatnának, évente 1-2 millió alkatrészt gyártva.
A magyar autóipar újabb kínai fejezete kezdődik: a Halms autóalkatrész-gyártó cég európai központját Miskolcon építi fel, 80 milliárd forint értékű beruházással. A kínai Huashou csoporthoz tartozó vállalat három ütemben valósítja meg terveit – először 2027-ig 300 főt, majd tíz éven belül összesen ezer embert foglalkoztatna. Az üzemben évente 1-2 millió darab járműipari alkatrész készülne, főként alumínium nagynyomású öntvények formájában.
A Halms már 2023-ban felépítette első európai feldolgozóüzemét Debrecenben, ahol alumínium motorházakat és alkatrészeket készítenek olyan ügyfeleinek, mint a Volvo és a Tesla. Most azonban a feldolgozás után a gyártást is Magyarországra hozzák – ez lesz a miskolci üzem feladata.
A Halms nagyokat ígér környezetvédelmi téren: a gyár “a legmagasabb környezetvédelmi és iparbiztonsági elvárásoknak megfelelve” fog működni, állandó monitoring rendszerrel és fenntarthatósági szempontokra való kiemelt figyelemmel. Zöldterületeket telepítenek, a legmodernebb technológiát alkalmazzák.
Csöbör Katalin a közösségi médiában most megmutatta, pontosan hol és hogyan épül a Halms miskolci üzeme.
A közösségi médiás poszt alatt akadt, aki alaposan megdicsérte Csöbör Katalint. Íme. “Na, ez a lényeg, az 5 év alatt az előző vezetés alatt hány ilyen munkahely létesült? Sokan szidják Katit, de bizony neki van az egyik legnagyobb befolyása a kormánynál Miskolc érdekében” – írták. A hozzászóló valószínűleg elfelejtette, hogy a képviselő asszony nem tartozik a városvezetéshez, ugyanakkor 2019 és 2024 között bőven lett volna lehetősége rendkívül erőteljesen és szorgalmasan lobbizni Miskolcért és környékéért. Ám van, aki éppen ezen posztnál kiemeli, hogy ez nem történt meg.
“Amikor ellenzéki vezetése volt a városnak, hányszor szólalt fel Miskolcért? Csak mondom, egyszer sem. A felsőzsolcai lakossági fórumra sem ment el, az akkumulátorgyár akkori építésekor” – emelte ki S. Józsefné. Olyan is akadt, aki szerint nem újabb távol-keleti gyárra lenne szüksége Miskolcnak és BAZ megyének, amiben nagyrészt vendégmunkások dolgoznak majd, hanem például a lassan másfél éve lezárt M30-as gyorsforgalmi út kijavítására, megnyitására és működésére.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!