Harcosok klubja helyett Csernobil? – Két film, két valóság a járványkezelésről

“Harcosok klubja vagy propagandafilm?” – éles vita bontakozott ki Orbán Viktor Covid-dokumentumfilmje körül, melyet vasárnap este tettek közzé a miniszterelnök YouTube-csatornáján a koronavírus megjelenésének ötödik évfordulóján. A kicsit több mint félórás alkotás, amely öt felvezető poszttal, köztük egy “Ez nem a gyávák klubja, ez a harcosok klubja” című előzetessel került beharangozásra, a járványkezelést egyértelmű sikertörténetként mutatja be.

Tovább olvasom

Egyre valószínűbb, hogy “a koronavírus egy kínai laborból szabadult ki” és fertőzte végig a világot

Egy frissített tanulmány erre enged következtetni az USA energiaügyi minisztériumának szakemberei szerint. Az USA energiaügyi minisztériumának 2021-es frissített és minősített tanulmánya, amit a Fehér Háznak és magas rangú amerikai törvényhozóknak nyújtottak át, azt állítja, hogy a világjárványt előidéző koronavírus nagy valószínűséggel laboratóriumi szivárgásból bukkant fel, de nem egy fegyverprogram részeként – írja a Wall Street Journal. A minisztérium megállapítása – ami eltér a vírus megjelenésével kapcsolatos korábbi tanulmányoktól – a Nemzeti Hírszerzés igazgatója, Avril Haines hivatalának egyik iratában áll. Ebben az áll, hogy az FBI „mérsékelt bizalommal” tett megállapítása szerint a vírus…

Tovább olvasom

Hogyan higgyünk a statisztikáknak? Olyat is koronavírusban elhunytként regisztráltak, aki bizonyíthatóan öngyilkos lett

Közel három év elteltével sem közeledtek egymáshoz az oltást elfogadók és az oltást tagadók álláspontjai. A most kiderült információk sem éppen segítik ezt, nagyon sokan az első pillanattól nem hiszik el, amit kormányunk vezetésével hivatalos tájékoztatás címén az orrunk alá dugtak a fertőzöttekről és az elhunytakról. A jelek szerint lehet benne valami, erre most egyértelmű bizonyítékkal is szolgáltak. Számtalan nehézség és probléma merült fel a koronavírusos megbetegedések és halálozások adatkezelése kapcsán – számolt be az RTL Híradó a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálatának eredményéről. Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke úgy…

Tovább olvasom

Újabb járványhullámtól tartanak, a briteknél teljesen új Covid-variáns terjed, igen gyorsan

Az omikron után most egy teljesen más szóval ismerkedhetünk, orthrus-változat. A koronavírus CH.1.1-es (orthrus) alvariánsa okozhatja a következő nagy fertőzési hullámot – írja a Hvg.hu. Az Egyesült Királyság Egészségügyi Biztonsági Ügynöksége szerint ez a variáns felel jelenleg az Egyesült Királyságban regisztrált fertőzések 25 százalékáért, de vannak már olyan régiók, ahol csak ezt a változatot azonosították. Az IFLScience összefoglalója szerint a britek a CH.1.1-et és az XBB.1.5-öt is figyelemmel kísérik. Mindkettő az omikron alváltozata, és úgy tűnik, hogy könnyebben fertőznek, mint az eddigi variánsok. Az orthrus először novemberben jelent meg, és gyorsan elterjedt…

Tovább olvasom